Szerző: r1pp3r.j4ck | január 1, 2010

Igyunk a zújévre – műpiát

Egészségünkre!

Remélem, senki nem vezet a következő pár napban, és nem sokatokkal találkozom randomárokban. Bár nem valószínű, én most külföldön szilveszterezem. Azért minden hűséges Csakmegverlek-olvasónak boldog új évet kíván a blog!

Tudom, hogy ezek nagyon kicsi számok egy év alatt, de köszönöm Nektek azt a több, mint 6000 látogatást. A legsikeresebb nap február 27.-e volt (155 látogató), a legsikeresebb poszt pedig az előző napi Hülye britek, britek hülyék? volt, amire 11 komment érkezett (az összes komment majd’ 5%-a – 225 kommentünk van eddig). Köszönöm szépen!

A 2010-es évre szerződtettem egy új embert, aki remélhetőleg majd bemutatkozik Nektek, mert azt úgy illik (én se mutatkoztam be annak idején – de hát “you can’t always get what you want”, ahogy Mick Jagger mondá vala). Ő nem olyan lusta, mint én, remélem engem is kényszerít néha a minden-havi/heti/napi “kenyeretek” megírásához, és ő is pótolja részben a hiányt. Üdvözöljétek őt!

Most pedig, mivel már vagy 2 perce olvastok (én meg vagy fél órája gondolkodom, mit írjak), jöjjön a napi téma, aminek remélhetőleg valami köze is lesz a címhez:

Említettem már a Hülye britek, britek hülyék témát, most ezt akár folytatásnak is vehetjük. Más téma, de megint csak hülye britekkel áldotta/csapta meg a sors a világot. Az alkoholmentes sör után már csak egy lépés a guminő. Na de a guminő után hova lépsz? Itt a válasz, az Imperial College London kutatói kitalálták: műalkohol!

Bővebben…

Szerző: farm | december 29, 2009

Beteg brit

Alig várom hogy végezzek a BME-n… Nem, nem azért mert utálom, hanem mert ki kell költözzek Londonba – beteg állat egy népség ez a brit:

Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | november 25, 2009

Törvényellenes az osztálypénz???

Úgy tűnik, egy nem is annyira távoli országban 1775 óta iskolások generációit fosztottak ki. Nem is értem, hogy nem jutott eddig senkinek az eszébe, hogy ezt a szörnyű rendszert eltöröljék. Hogy ne töröljék el azt, hogy a diákok szüleinek PÉNZT kell adniuk arra, hogy a szemük fénye elmehessen kirándulni az osztállyal, vagy esetleg ruházkodhasson. Az ombudsman szerint törvényellenes az osztálypénz, az iskolai egyenruha megvásároltatása stb. Mi lesz még itt?

Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | november 19, 2009

Vásárolni nem nagyon sikerült – de túléltük

5 perc sétára tőlem nyílt egy új bevásárlóközpont a múlt héten – az Allee. Valószínűleg mindenki hallott már róla, főleg a XI. kerületi kórházi dolgozók. Sikerült ugyanis megtölteniük a dolgozóknak a kórházakat, miután az autók töltötték meg az épületet szén-monoxiddal. Nem túl egészséges. Para az ilyen, mindjárt mondtam, hogy itt valakit kiherélnek (a tervezőt). Viszont miután nem sok mindent változtattak, és másnap lejátszódott az eset, ismét jöttek a mentők, zsaruk, tűzoltók, és ugyanaz volt a szituáció, akkor rájöttem, hogy az üzemeltetőt is fejbe fogják csapkodni párszor egy fagyott fókalábbal. Miután két teljes napig nem jártak erre 112-es számon elérhető emberek, és meghallottam, hogy van Apple Store a bevásárlóközpontban, úgy döntöttem, elmegyünk.

Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | november 17, 2009

Respawn + szerkesztőket keresek

Szeretném respawnolni a blogot (szerettem, amíg volt), de azt hiszem, egyedül kicsit nehéz feladat lenne, ezért most társszerkesztőket keresek. Ha van kedved és úgy érzed, tudnál segíteni legalább néha egy kicsit, jelentkezz mindenképpen! Írj a r1pp3r.j4ck@gmail.com címre “[csakmegverlek] szerkeszto” subjecttel, aztán megbeszéljük a többit.

Szerző: r1pp3r.j4ck | november 17, 2009

Azerbajdzsáni duplaerőszak

Tegnap este kaptam egy linket (kis nevetés tanulás közben, köszi :), ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet: a permalink sokatmondó volt: “…megeroszakolta_fia_megeroszakolojat_egy_azeri_apa/”. Kétszer kellett elolvasnom, hogy felfogjam, de már akkor elkapott a nevetés. Igazi szemet-szemért hozzáállás, bár kicsit érdekes helyzetben.

Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | augusztus 13, 2009

Így járnak a bevándorlók

Blackdragonnak,
a többi külföldi VIK-esnek,
és minden más külföldi egyetemistának

Kicsit régen írtam, azóta annyi történt, hogy felvettek BME-VIK-re mérnök informatikusnak, volt pár érdekes történet még, de azok irrelevánsak. A gólyáknak szóló fórumon megtudtam, hogy kellene nekem a beiratkozáshoz TAJ, TB és adókártya. A mai napot választottam ki ügyintézésre, szeretném elmesélni, hogy ment. Aki külföldi egyetemista, olvassa el, remélhetőleg hasznos információkat is tartalmaz a post, aki pedig nem tartozik bele az említett szubkultúrába, az nyugodtan ugorja át és várjon előreláthatólag további 2 hónapot a következő postra. Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | június 8, 2009

A nyolcadik napon az Úr megteremtette a Káoszt…

…és látá az Úr, hogy ez jóóó… (vagy nem?)

A 30-as években káosz is volt, gazdasági válság is volt, az NSDAP szép lassan hatalomra jutott Németországban. Most káosz is van, gazdasági válság is van, a Jobbik bekerült az EP-be. Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | június 6, 2009

Túlélési tippek – avagy hogyan utazzunk ingyen

Most egy duplán rendhagyó poszt következik. Előszöris azért, mert poszt, mostanában ez ritkaság. Másodszor pedig az, hogy nem netről van a story, hanem velem történt. Sokat gondolkodtam azon, hogy megosszam-e veletek, de aztán sikerült döntenem, remélem, jól. Bővebben…

Szerző: r1pp3r.j4ck | május 5, 2009

Egy hónapos a csend

A blog lassan haldoklik, azt hiszem, valahogy fel kéne támasztanom. Sajnos most, hogy itt az érettségi, ballagás, próbák, koncertek, nem nagyon tudok összehozni egy-egy értelmes posztot. A hírek közül kb. annyit tudok, hogy Bajnai Gordon lett az új miniszterelnök, a TPB ügyét újratárgyalják, mert a bíró egy szemét csaló jogvédő volt, és azt hiszem, kb. ennyi.

Állandóan fáradt vagyok, és ha véletlenül semmi dolgom, akkor csak leülök, gépezek, szórakozok, pihenek, stb. Természetesen sörözni akkor sem nagyon tudok, mert még a nap folyamán úgyis valahova el kell mennem autóval, szóval unom már ezt az “életstílust”. Viszont lassan vége a sulinak, és remélem, tudom folytatni a blog szerkesztését is lassan.

Amíg nem vagyok itt, olvasgassátok Lidérc kolléga blogját, a Feldolgozás alattot, ott néha megjelenek azért én is.

Azért itt egy aktuális vicc:

– Mi a magyar szimfonikus nagyzenekar?
– Egy Gordonka és tízmillió bőgő.

« Newer Posts - Older Posts »

Kategóriák