Szerző: r1pp3r.j4ck | március 18, 2009

Túlzás az életfogytiglan – ártatlanul legalábbis

Vannak esetek, amikor valaki megöl néhány embert, kirabol egy bankot, és ha a börtönben már nem öl meg kettőnél több embert, 20-25 év múlva szabadul, ha megéri azt a 40 éves kort… aztán élheti a békés, nyugodt életét tetőtől talpig tetoválva (“a szegedi börtön tulajdona” – és ehhez hasonló baromságokkal), néhány maradandó sérüléssel, kisebb vágással és egy söröskorsónyi méretű végbélnyílással (legalábbis ha a hollywoodi börtönös filmekből indulunk ki).

Viszont vannak, akik nem követnek el semmit, és mégis tényleges életfogytiglant kapnak, aztán 27 év múlva szabadulnak, miután ártatlannak bizonyulnak. Na jó, helytelen, hogy “vannak”, inkább fogalmazzunk úgy, hogy “volt egy eset ’82-ben.”

1979-ben megerőszakoltak egy 22 éves hölgyet, majd brutálisan meggyilkolták. Sean Hodgson bevallotta a rendőrségnek, hogy ő volt, és meg is gyónta (gyónási titok, mi? ugye-ugye). A tárgyaláson már mindent tagadott természetesen, mivel nem ő követte el a bűncselekményt. A bíróság viszont leültette, mert a vizsgálatok szerint A vagy AB vércsoportú volt a tettes. Sean jobban járt volna, ha mondjuk 0 vagy B a vércsoportja, de pechje volt.

A neurológiai vizsgálatok szerint azonban Mr Hodgson kóros nagyotmondó, és ezért ismerte be, hogy ő volt az, noha talán nem is látta a lányt. Most újravizsgálták az ügyet, és a DNS-vizsgálat szerint mégsem ő a tettes, ezért szabadon engedték őt, és keresik az igazi elkövetőt. Biztosan megtalálják, amilyen zseniális a brit rendőrség. Még szerencse, hogy eltették emlékbe az “Evidence no. 64648761684” feliratú zacskócskát, amiben mostanra már nem tudom, mi lehet a 30 éves ejakulátumból. De úgy látszik, DNS-vizsgálatra még alkalmas.

Reklámok

Responses

  1. Amíg a rend elkötelezett őrei nem nyitják ki a szemüket, addig ez lesz. Ártatlanok börtönben, barnább alakok az utcán bűntetlenül (mint a browningos történet). Ezért én ha rendőrt látok, elfog az undor.

  2. En ha rendort latok, rendorviccet akarok neki meselni. Csak nem vagyok japan, nem kepeztek ki kamikazere. Szoval nagy nehezen meg szoktam allni inkabb.

  3. ártatlanul az 1 nap is túlzás :)
    erről jutott eszembe h Kaiser Edéről is kiderült h ártatlan, mióta van/volt börtönben, 8 éve ?? azért vicc. csodálom h kibírta és nem akasztotta fel magát. persze azért nem sajnálom annyira, azért nem ártatlan teljesen, ott volt, csak nem ölt embert.. de az egy másik történet..
    Joseph Fritzl viszont megérdemli az életfogytiglant, bár én szerintem neki még az is kevés.. főleg h elmegyógyintézetben kell töltenie. csak azt nem értem h az életfogytiglan nem 25 év? ő 15öt kapott.. csak mert elmúlt 60? és? az életfogytiglannak nem az a lényege h a börtönben dögöljön meg az összes amelyik ezt az ítéletet kapja ?

    (most láttam, betettél a blogrollba. köszi :) )

  4. Fritzlel azt csinálnám, hogy lecsuknám életfogytra, de úgy, hogy minden évszakban egyszer felakasztanám, aztán újraéleszteném. Addig csinálnám, amíg újra lehet éleszteni…

  5. Én inkább többszörös életfogytigot kapott gyilkosok közé zárattam volna…
    kapjon vissza abból, amit elkövetett, aztán perelhetné a börtönt személyiségi jogainak megsértése miatt!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: