Szerző: r1pp3r.j4ck | január 20, 2009

Egy példabeszéd

„A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek.” Hm… nem ezt a példabeszédet akartam. Volt valahol egy másik is, egy pillanat, megtalálom. Amíg keresem, elmondom, ez az első cikk, amit nem teljesen magamtól írtam, és ez már egy elég öreg példabeszéd, de szerintem hasznos, és most került ismét a kezem közé Gabcsi jóvoltából, szóval bemásolom ide, mert egy olyan gazdasági helyzetnél, amit legegyszerűbben az 1 € = 268,75 Ft egyenlettel írhatunk le, elég fontos lenne legalább egy kicsit támogatni a hazai piacot. Na, tehát meg is találtam.

Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia) csepegtette, lezuhanyozott, a hajszáritóval (made in Taiwan) megszárította a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alapján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet…

Napi gazdaságtan, egyszerűen. “Made in China” – olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is Kínában csinálják. Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek, végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával ismét hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a kétmilliárdnyi szorgos kéz egyike félmaréknyi rizs értékű fizetéssel teljen meg. Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben. Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas a Feri, miért akasztotta fel magát a gazdálkodó Józsi bá’, vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan? Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik két forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az kevesebbet fogyaszt. Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a kínaiban és turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek meg olyat, amire nem az van ráírva, hogy London.

Így aztán hamarosan érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart konkurenciát saját magának. Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát. Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni. Józsi bá’ nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej, mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá’ is a tej miatt halt meg. Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja a városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat!

Igen ám, de a büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az alamizsnánkat piára költi. Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntözzük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a járgány nem akar normálisan működni? Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá az, hogy ez az egész mind-mind miattam van. Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a szoba-konyhájához. Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá’ által termelt tejet iszom, nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá’. Így a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan. És hogy nekem ebből még hasznom is lenne? Nem meglepő, hiszen ezt a sok szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen hasznos lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).

Ezek után érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyikre az van ráírva, hogy “Made in Hungary.”

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: